2009. április 6., hétfő

Spenótkrém


A spenótra vagyunk mostanában rákattanva. Sok mindenfélét csináltam már belőle, ez a krém, bár nekem is bizarr volt az elején, a hűtő lefogyasztási projektem keretein belül került sorra, mivel nem tudtam mit kezdeni a kis műanyag dobozka spenóttal, ami egy főzeléknek kevés lett volna már. Elképzelhető, hogy viszonylag keveseknek fut össze a szájukban a nyál, mikor egy jó kis spenótkrémre gondolnak, és legszívesebben visszaváltoznának egyéves önmagukká, mikor büntetlenül lehetett a falra küldeni az ehhez hasonló kajákat. Mégis azt mondom, hogy érdemes megpróbálni, mert egy klassz, fűszeres, fokhagymás, karakteres mártogatós lehet belőle, mely a spenót egészségessége miatt jelentősen csökkenti a chipsevés okozta lelkifurdalást.

Hozzávalók: 1/2 csomag fagyasztott leveles spenót, 6-7 gerezd fokhagyma, 1 doboz Philadelphia sajtkrém, 3 ek zsíros tejföl, chili paprika, szerecsendió

Minimális oliván megpirítom a felkarikázott fokhagymát, rádobom a spenótot, alaposan megsózom, és addig pirítom, míg az összes lé alaposan el nem párolog róla. Kicsit kihűtöm, hozzákeverem a krémsajtot és a tejfölt. Lepürésítem, és jól befűszerezem. A szerecsendióval csak óvatosan, mert bár nagyon jól illik a képbe, de könnyen domináns lehet és ez nem jó.

5 megjegyzés:

Palócprovence írta...

Gyönyörű a színe és az összetétele is kedvemre való! :))

Lizi írta...

Pláne ha nem gyári chips-szel , hanem tortillával mártogatunk. :-)

Mignonok írta...

ez gyári tortilla :-)
de sajnos én ezt is szeretem :-))

Lizi írta...

Nem baj az, arra gondoltam én. :-) Csak kétérelműen fogalmaztam. A gyári chips alatt a ChioChips és társait értettem.

Nem tudom szoktál-e Metroba járni, mert ott gigameganagy zacskó tortillát árulnak csupán 500 Fr-ért és van többféle ízű is. Nagyon jó. :-))

Mignonok írta...

Sajnos nem gyakran járok Metróba, de ez egy jó indok:-)
Köszi!